Meteora talán Görögország leglátogatottabb része, nem véletlenül. A természet ismét fantasztikus dolgokat tartogat itt a számunkra. A Meteorák a vidék és a hegység elnevezése is: sajátságos környék tele gigantikus torony- és csipkealakú sziklákkal. A sziklák egyenként mintegy 100 -150 méter magasak.
A szó maga egyébként „levegőben lebegőt” jelent. A sziklák elnevezése nem véletlen, valóban az égbolt közelében keresendők a csúcsok. A keresztény vallás meghatározó eleme Isten dicsőítése. Az eszme gyakorlása sok hívőt vezetett a mindennapok világától félreeső helyekre. A Pindosz-hegység nehezen megközelíthető barlangjai, repedései és égbe meredő sziklaormai tökéletes helynek bizonyultak a magányos elvonulásra vágyó aszkéták számára.
Az „égig érő” tornyokként rendületlenül álló sziklák valaha a tenger fenekén helyezkedtek el. 10 millió éve függőleges irányú mozgások az egész környéket kiemelték a tengerből. Ugyanezen erők hatására a szomszédos hegyek közelebb csúsztak, így az üledékre hatalmas nyomás nehezedett, hálószerű törések és repedések alakultak ki, amit az időjárás, erózió tovább mélyített, kialakítva az ég felé nyúló tornyokat. A hordalékot a hegyekből sebes folyású és széles folyók sodorták le. A víz elvándorlása után a szél elhordta a homokot, és a folyófenék sziklái hegyként magasodtak az egyre gyorsabban süllyedő síkság fölé, kialakítva a magányos sziklahegyeket, melyek között természetes átjárót nem találni, a csúcsokat egyenként lehet meghódítani.
